tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Újabb fantasztikus siker a páston!

2024_0210_vivas_muhari_eszter_01.jpg

Muhari Eszter bronzérmes a barcelonai Világkupán!

Fantasztikus sorozatot produkált Muhari Eszter a Barcelonában rendezett párbajtőrvívó Világkupán. A Tatabányai Sport Club Versenyzője pénteken mind a hat selejtezős asszóját megnyerve jutott a szombati hatvannégyes főtáblára, ahol egészen az elődöntőig menetelt.

Eszter a nap folyamán öt kiélezett mérkőzést vívott, ellenfelei között legyőzte a 2023-as francia világbajnok Florence Candassamy-t és az olasz világbajnok Giulia Rizzi-t is.

Versenyzőnk az elődöntőben a 2022-ben világbajnoki címet szerzett koreai Sera Song-gal találkozott. Ezen a mérkőzésen a koreai győzött, így Muhari Eszter pályafutása második bronzérmét szerezte rangos versenyen. Egy éve a dohai GP versenyen végzett a harmadik helyen, míg most Barcelonában veheti át a bronzérmet.

"Nagyon elfáradtam, de nagyon boldog vagyok, hiszen hihetetlenül erős mezőnyben sikerült bronzérmet szereznem. Egyelőre a holnapi csapatversenyre nem is tudok gondolni, most az öröm az első, amit érzek" - mondta a verseny végén Muhari Eszter.

Gratulálunk Eszternek és Edzőjének, László Istvánnak.

Hajrá, Magyarok!

Hajrá, Bányász!

2024_0210_vivas_muhari_eszter_02.jpg
2024_0210_vivas_muhari_eszter_03.jpg