tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Egy győzelem, egy vereség tekézőink mérlege, a hétvégén a lányok balszerencsés meccsen kaptak ki, a férfiak bravúrral nyertek!

307720394_1136667090587243_8711583669420874415_n-e1664193269521.jpg

A bajnokság negyedik fordulójában az ugyancsak dobogóért hajtó Mosonszentmiklós SE csapatát fogadta férfi tekecsapatunk. A szoros meccsen remek hajrával sikerült megnyerni a küzdelmet.

“Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, az is volt. Az első párok után 0:2-nél 66 fa volt a hátrány. Remekül játszottak a vendégek, állva hagytak bennünket. Középen ifistánk, Schvarcz Dániel ismét nagyot küzdött, és kiélezett küzdelemben megszerezte első csapat pontunkat” – idézte fel a meccset Tihanyi Péter, csapatvezető.

“Két sor után 1:3 volt az állás 78 fa hátrányban. Szerencsére ritkán állunk így hazai pályán négy játékos után. Aztán jött a sokáig felejthetetlen záró párok csatája. Gurításról gurításra faragtunk a hátrányból. Az utolsó pályára 40 fás hátránnyal mentünk fel. Vámos Lajos és jómagam az utolsó tarolásban hatalmasat hajrázva ledolgoztuk a hátrányt, és még 3 fa előnyt is sikerült szerezni. A mérkőzés során az utolsó két dobás előtt vezettünk összfában első alkalommal…

A vége 5:3-as TSC győzelem, így a fura sorsolás adta lehetőségeket kihasználva a három hazai mérkőzést sikeresen behúztuk. Gratulálunk szentmiklósi barátainknak, nagyot játszottak ma ők is, nem érdemeltek vereséget! Megyünk tovább, jövő héten vasárnap Zalaszentgrótra látogatunk” – mondta el Tihanyi Péter.

A lányok balszerencsés vereséget szenvedtek a Szuperligában. Ráadásul úgy, hogy Némethné Katona Beáta nem lehetett a csapattal.

Ifjúságiaknál sajnos csak 1-1 szett pontot sikerült szereznie a lányoknak a sokkal rutinosabb ellenfeleik ellen, akik ezzel magabiztosan szerezték meg a győzelmet.

“A felnőtt mérkőzésen az első sorban Kozma Andrea a tőle megszokott módon hozta magát, és 52 fa előnyt gyűjtött a csapatnak. A másik párban Németh Kinga nagyot küzdött ellenfelével, és egy remek hajrának köszönhetően ő is megszerezte a csapat pontot. Így az állás 2:0, és 69 fa előnyl – kezdte a beszámolót a meccsről Tihanyi Péter.

“Középen sajnos Koródi Anita rossz napot fogott ki, és cserélni kényszerült a csapat, Frank Klaudia váltotta őt. Ellenfelük két szettet is 1 fával nyert, így övé lett a csapat pont. Kovács Alexandra viszont hozta a meccsét, így az állás a záró párok előtt 3:1 ide, és 76 fa előny.

Amit ezután láthattunk, arra nem számítottunk…

A BKV Előre frissen igazolt játékosa bemutatót tartott abból, hogyan kell a tatabányai pályán játszani. A férfi szuperligában sem mindennapos 330 fát produkált az első 60 gurításában, amivel sajnos Balla Ildikó nem tudta tartani a lépést. Egy szettet tudott Ildi rabolni a nagy formában játszó BKV-s hölgytől. A másik párban Rohrbacherné Szilvi két gyengébb szettjének köszönhetően sajnos ugyancsak alulmaradt, így a közlekedésiek megfordították a mérkőzést, és 5:3 arányú győzelmet arattak.

Nagyon hiányzott a betegség miatt kimaradó Némethné Katona Beáta a mai meccsen. Neki ezúton is mielőbbi gyógyulást kíván a csapat!

Jövő héten Zalaegerszegre látogatnak a lányok, ahol csak jelentős formajavulás esetén van esély arra, hogy a mezőny élvonalába tartozó zalaik ellen legyen esély” – összegzett Tihanyi Péter.

Szép volt, Fiúk és szép volt, Lányok!

Hajrá, Bányász!

307485338_1136667103920575_352151330832624739_n-768x1024.jpg