
Öt ország versenyében a ragyogó második helyet szerezte meg az öt TSC Geotech atlétát felvonultató Magyar Válogatott!
Pfiszterer Dorina kezdte a napot. Rögtön a verseny elején egy remek 100 m-es futással szerzett – mondhatjuk, fölényes – győzelmet Magyarországnak.
Rózsahegyi Bori a kavargó szélben ugyan most nem közelítette meg a 6 métert, de magabiztosan hozta a papírformát, s nyerte versenyszámát.
Mayer Zsombor az utolsó méterig vezette az 1000-es futók versenyét, majd a hátulról igen nagy sebesség különbséggel érkező szlovén rivális támadását már nem tudta lereagálni. Nagyszerű egyéni rekorddal szerzett ezüstöt a magyar csapatnak.
Egyéni rekordjától mindössze 1 század másodperccel maradt el Beke Dávid a 300 méteres futók versenyében, így lett a verseny 6. helyezettje.
Máger Botond a súlylökés versenyszámban állt a dobókörbe. Sajnos Boti mindhárom kísérleténél, centiméterekkel ugyan, de szektoron kívülre lökte a szert.
“Már a verseny előtt is nagy sikernek könyvelheti el a TSC-Geotech atlétikai szakosztálya az eseményt, hiszen soha nem szerepelt még egy korosztályos válogatott viadalon egyszerre 5 versenyzőnk. Dorina, Bori, Zsombor és Dávid remekül teljesítettek, nagyban hozzá segítették a Magyar válogatottat fiúk és lányok esetében is az országok közötti 2, hely megszerzéséhez.Boti nyilván nagyon bánatos, hiszen nagy elszántsággal érkezett a versenyre, Nagyon nehéz a megszokott komfortzónából kilépve nemzetközi körülmények között hozni a megszokott eredményeket” – értékelt atlétáink vezetőedzője, Reichnach Ferenc.
Felkészítő edzők: Henyecz László, Kovács Eszter, Reichnach Ferenc, Salamon Zoltán
Gratulálunk Versenyzőinknek és Edzőiknek!
Hajrá, Bányász!