Hatalmas csatát és Bányász győzelmet(!!!) hozott a Tatabányai SC női kézilabdázóinak Budakalász elleni mérkőzése. Az elmúlt szezonban mindkét meccset elveszítettük mai vendégeink ellen, ezért (is) hatalmas lendülettel készült a mérkőzésre a Csapat és
A küzdeni tudásnak, a fegyelemnek és a kitartásnak meg is született az eredménye: a vendégek folyamatosan döntetlenen tudták tartani az eredményt, a végén azonban villantak rutinos játékosaink: Bodányi Renáta egy, valamint Póczos Karina két találatával az utolsó öt percben háromra nőtt az előny, így a TSC 20-17-re győzni tudott.
„Az történt, amire számítottam, készültünk az ellenfélből, és nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen, végletekig kiélezett meccsen az utolsó pillanatokban tudtunk nagyot alakítani”- mondta a vezetőedző, akinek nem titkolt, komoly céljai vannak: „A 4-7. helyen szeretnénk végezni, és ehhez ezeket a meccseket hozni kell!
A mai meccsen egy nagybetűs CSAPAT volt a pályán és a kispadon is. Akárkihez nyúltam a kispadon, mindenki hozzá tudott tenni az eredményhez. A fiatalok kinőtték a „fiatal” szerepet, teljes értékű felnőtt játékosok lettek. Haladunk tovább, mostantól készülünk a Tatai AC elleni mérkőzésre.
A TSC ifi csapata sima meccset játszott a budakalásziakkal. A vége TSC – Budakalász 35-25
Gratulálunk, Lányok!
Hajrá Bányász!
Jegyzőkönyvek:
felnőtt: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021112449ifi: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021119143