
A TSC Geotech Versenyzőinek és Mesterüknek, Bartha Attilának vannak tervei
Molnár Jankát három, Wahl Zoltánt várhatóan négy számban láthatjuk versenyezni.
Janka a 400 gát mellett a női 4x400-on és a 4x400 mix váltóban áll rajthoz, míg Zoli a 4x100 és a 4x400 mellett a 4x400 mix váltóban futhat, de ami a legfontosabb számára, hogy elindulhat a férfi 200 méteres versenyben is.
Bartha Attila elmondja többek között az is: ő biztos volt abban, hogy Tanítványai eljutnak a budapesti Világbajnokságra.
"Zoli kiegyensúlyozott, jó formában van egész évben, így nála várható volt, hogy ott lehet a világbajnokságon a férfi- és a mixváltó tagjaként. Az már úgymond ajándék, hogy a férfi 200 méteren is indulhat. Janka formája ingadozó volt, és sajnos a betegségek, vírusfertőzések sem kerülték el.
Sok versenyen indult, és sokszor sikerült győznie is. Ha ritmustörések nélkül le tudja futni a 400 gátat, az utánpótlás országos csúcsát meg tudná javítani. Ha végrehajtja azt, amit tanítottam neki, akkor jól szerepelhet" - mondta el Bartha Attila.
Molnár Janka bizakodva tekint a közeli jövőbe. A TSC Geotech futónője nem először szerepelhet világversenyen Magyarországon, hiszen a Győrben lebonyolított U18 EB-n már résztvevő volt. Ugyanakkor a budapesti Világbajnokság számára is felemelő lesz.
"Az idei eredmények alapján várható volt, hogy ott lehetek a budapesti Világbajnokságon, de azért persze, vártuk nagyon a kerethirdetést. Örülök, hogy ott lehetünk a VB-n, és hazai közönség előtt szerepelhetünk. Egyértelmű célom, hogy megjavítsam egyéni legjobb eredményemet, és az is, hogy ne csak egy futamban futhassak 400 méteren, jó lenne közel kerülni az olimpiai szinthez" - mondta el Molnár Janka.
Wahl Zoltán kiemelte: számára is az egyéni csúcs elérése a fontos.
"Szeretnék a váltókkal új országos csúcsot futni, illetve 200 méteren az egyéni legjobb eredményemet túlszárnyalni. Sokat dolgozunk ezekért a célokért" - közölte Wahl Zoltán.
Sok sikert kívánunk Versenyzőinknek és Edzőiknek!
Hajrá, Magyarok!
Hajrá, Bányász!