
A TSC-Geotech tizenhat esztendős távolugrónője szépen szerepelt a versenyen
A selejtező után a döntőben is jól szerepelt Rózsahegyi Bori a Jeruzsálemben rendezett atlétikai U20 Európa-bajnokság női távolugró mezőnyében. A TSC-Geotech versenyzője 607 centiméteres ugrásával a 11. helyen zárt a rangos mezőnyben.
A még csak tizenhat éves Bori az U20 mezőnyben is helyt állt, hiszen bejutott a döntőbe, ahol egyéni legjobbjával, a 632 centiméterrel érhetett volna a legjobb nyolc közé.
"Bori nagyon szépen teljesített, jól ugrott, hiszen kétszer talán túl is ugrotta egyéni csúcsát, azonban mindkétszer milliméterekkel belépett, így a 607 centiméterrel fejeztük be a versenyt. Remek teljesítmény ez, hiszen itt a mezőny jelentős része három-négy évvel idősebb lányokból tevődött össze.
Gratulálok Borinak a hatalmas teljesítményhez!" - mondta el a verseny után Henyecz László, Bori Mestere.
Reichnach Ferenc, atlétáink Vezetőedzője kiemelte:
"A mindössze tizenhat éves Rózsahegyi Bori az EYOF-címvédés és a felnőtt Magyar Bajnokságon elért bronzérem után részt vehetett a nála jóval idősebb korosztály kontinensversenyén, ahol ismét remek teljesítményt nyújtott. Gratulálunk Sportolónknak és Edzőjének!" - nyilatkozta Reichnach
Ferenc, akit csak ismételni tudunk:
Gratulálunk Borinak és Mesterének, Henyecz Lászlónak!
Hajrá, Bányász!