
A Lányok Romániában állhattak szőnyegre
"A Tatabányai birkózók közül két versenyző vett részt az U15 korosztály válogatott csapatával a romániai nemzetközi versenyen.
Banai Zoé 36 kg-ban szerepelt, míg Varga Bodza 54 kg-ban.
A még csak diák korú versenyző, Zoé egy korosztállyal feljebb tudta kiharcolni a válogatottságot. Román ellenfelét legyőzte, majd egy moldáv és egy kazah lánytól kikapott. Így az előkelő 3. helyen végzett.
Bodza két vereséggel kezdett a csoportjában. Először egy moldáv versenyzővel birkózott, utána pedig a hazai riválisától kapott ki, ami sajnos a verseny végét jelentette neki.
Mindkét Lány hasznos tapasztalatokat és élményeket szerzett" - írta a birkózók oldalán Ungi Lajos, Edző.
Gratulálunk a Versenyzőknek és Edzőiknek!
Hajrá, Bányász!
