tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Szépen haladnak legjobbjaink a budapesti atlétikai Világbajnokság felé

2023_0529_atletika_molnar_janka_01.jpg

Molnár Janka és Wahl Zoltán is győzött a hétvégi Budapest Open-en

A múlt hét közepén Lesti Dia már bizonyította, hogy jó úton halad a "Road To Budapest" sorozatán, hiszen Dia negyedik lett a ciprusi bronz verseny távolugró számában.

A hétvégén aztán Molnár Janka és Wahl Zoltán is bizonyította jó formáját.

"A TSC Geotech világbajnoki részvételre esélyes Versenyzői kitűnő eredményeket értek el, pedig a formába hozást még el sem kezdték Bartha Attila tanítványai. Ahogy ilyenkor mondani szokás, munkából álltak rajthoz" - ismertette a Budapest Open-en elért eredményeket Reichnach Ferenc, a szakosztály vezetőedzője, aki kiemelte:

"Molnár Janka egyéni rekordot ért el 200 m-es és 400 m-es síkfutásban is. Wahl Zoli a verseny első napján 100 m-en kétszer is rajthoz állt

(előfutam-döntő), majd rövid idővel a 100 döntő után futott 200 m-en egyéni rekordhoz közeli eredményt.

Jó formában vannak az U23 EB -re készülő atlétáink is. A már szinttel rendelkező Áts Viki remek eredménnyel kezdett. Női hármasugrásban, két versenyzővel álltunk rajthoz, Viki közel van a tizenhárom méterhez. Dömötör Balázs Áts Vikivel egy új nekifutást tesztel, mely úgy tűnik, remekül vizsgázott. Biztató az így elért eredmény.

Gerics Roli centikkel maradt el az U23 EB szinttől (760 cm). Nagy önbizalommal fejezte be a versenyt, hisz alig maradt el az elvárt

eredménytől.

A még csak tizenhat éves Honvári Abigél, noha nem jutott döntőbe, ám egyéni csúcsot ért el 100 gáton.

Ezen a versenyen para versenyzőink is megmutathatták tudásukat.

Palotai Balázs távolugrásban, 100 és 200 méteren, Noll Szilveszter 200 méteren diadalmaskodott, Kotorman László ülő súlylökésben lett harmadik."

A Versenyzőket Bartha Attila, Dömötör Balázs, Henyecz László, Salamon Zoltán, Hoffer József, Kiss Tibor és Reichnach Ferenc készítette fel.

Gratulálunk Versenyzőinknek és Edzőiknek!

Hajrá, Bányász!

Eredmények:

Női 200 m

1. Molnár Janka 23.74 (PB!)

Női 400 m

1. Molnár Janka 52.55 (PB!)

Férfi 200 M

1. Wahl Zoltán 21.18

Férfi 100 M

4. Wahl Zoltán 10.69

Férfi távolugrás

2. Gerics Roland 7.56

Női hármasugrás

3. Áts Viktória 12.82

7. Hoffer Krisztina 12.39

Női 5000 M

4. Nagy Nóra 19:11.33 (SB)

400 M gátfutás

8. Hegedűs Mátyás 58.41

Férfi 5000 M

9. Árvai Róbert 15:34.37

Paraversenyzőink:

Férfi 100 M T37

1. Palotai Balázs 15.01

Férfi 200 M T37

1. Palotai Balázs 31.26

Férfi távolugrás

1. Palotai Balázs 3.81

Férfi 200 M T35

1. Noll Szilveszter 16.09

Férfi ülő súlylökés

3. Kotormann László 5.69

2023_0529_wahl_zoltan_01.jpg
2023_0529_palotai_balazs_noll_szilveszter_01.jpg