
Gnám Tamara és társai ma is nagyot mentek Budapesten
A szerdán elért egyéni hetedik helyezés után pénteken csapatban a negyedik helyen végzett Gnám Tamara és a magyar női párbajtőrvívó válogatott a budapesti U23 Európa-bajnokságon.
Tamiék tizenhét csapat versenyében előbb az osztrákokat verték 42-30-ra, majd a belgák következtek 40-31-es végeredménnyel.
A négy között két nagyon erős csapat volt az ellenfél. Előbb a franciákkal vívott.nagy csatát a magyar egység, de ezt elvesztették a lányok. A bronzmeccsen az olaszok ellen sokáig volt esély, de végül az olasz együttes szerezte meg a bronzérmet.
A Gnám Tamara, Wimmer Dorina, Tóth Jázmin, Kardos Edina összeállítású magyar csapat a negyedik helyen végzett. Holnap a fiúk csapatversenyre következik. A fiúknál egyéniben is versenyzett Kovács Gergely csütörtökön a legjobb harminckettő mezőnyéig jutott.
"Tami az egyéni hetedik hely után ma csapatban is remekelt, hiszen a negyedik hely kiemelkedő eredmény ebben a mezőnyben. A legjobb négyben valóban a jelenlegi legjobb négy csapat harcolt a helyezésekért. Gratulálok a Lányoknak, holnap kíváncsian várjuk a fiúk versenyét Kovács Gerivel" - mondta el Plásztán Attila, a TSC Mestere.
Gratulálunk a női Csapatnak, különösen Sportolónknak, Taminak!
Hajrá, Magyarok!
Hajrá, Bányász!

