A Veres Győző teremben rendeztük meg az eseményt
Szombaton rendezte a TSC súlyemelő szakosztálya a régió első területi versenyét. Az eseményen hét szakosztály több, mint ötven versenyzője mérte össze az erejét és ezáltal kaptak pontos képet arról, hogy hol tartanak a felkészülésben. A TSC súlyemelői az év eleji alapozás utáni időszakhoz képest jól teljesítettek.
A tatabányai súlyemelők közül tízen mérették meg magukat és közülük kilencen a legjobbnak bizonyultak súlycsoportjukban ezen a versenyen. Egy második helyezett lett, közülük többen is az abszolút legjobbaknak járó kupát is elhozták.
„A első versenyen a legfiatalabb korosztály kapott lehetőséget. Itt három fővel vettünk részt. A verseny végén a díjakat Ormos Marianna a TSC szervezési igazgatója adta át. A TSC két legfiatalabb versenyzője, a nyolc éves Likerecz Attila az első helyet szerezte meg és az abszolút
legjobb lett. A kilenc éves Zubor Leila szintén első lett és az abszolút legjobb díjat is megnyerte.
Likerecz Attila és Zubor Leila kapta a kölyök korosztály „Legszebb technikával rendelkező
versenyző” különdíját, amit Stark András, többszörös olimpikon, Világbajnoki ezüstérmes, Euróba bajnok súlyemelő ajánlott fel. Köszönjük és gratulálunk a Versenyzőknek” – mondta el Likerecz Attila, a TSC súlyemelő szakosztályának vezetőedzője.
Eredmények:
Fiú korosztály:
Első hely: Trinfa Lóránd
Serdülő leány korosztály:
Első hely: Vízvári Lea,
abszolút legjobb lett a serdülő korcsoportjában
Ifjúsági fiú korosztály:
Első hely: Gál Dávid, Torma Máté, Börcsök Dániel
Felnőtt női korosztály:
Első hely: Albert Szilvia
Junior férfi korosztály:
Első hely: Stavarsz Ádám
abszolút legjobb lett
Felnőtt férfi korosztály:
Második hely: Mikite György
Részletes eredmények:
28 kg 1. Zubor Leila 90 pont
36 kg 1. Likerecz Attila 90 pont
55 kg 1. Trinfa Loránd 87 pont
71 kg 1. Vízvári Lea 100 kg
64 kg 1. Albert Szilvia 65 kg
49 kg 1. Gál Dávid 66 kg
73 kg 1. Torma Máté 161 kg
73 kg 1. Stavarsz Ádám 225 kg
96 kg 1. Börcsök Dániel 80 kg
96 kg 2. Mikite György 175kg
Gratulálunk Versenyzőinknek és Edzőinknek!
Hajrá, Bányász!