tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Két versenyen szerepeltek a Tatabányai Sport Club judosai

2023_0315_judo_01.jpg

Kunyik Zsolt tanítványai Zágrábban és Nemesvámoson is eredményesek voltak

A TSC judo szakosztályában a junior válogatott versenyzői után az ifjúsági korú válogatott versenyzők is megkezdték a Nemzetközi Válogató versenyek sorát.

Kunyik Botond és Moharos Zsófia egy igazán rangos eseményen szerepelhetett Zágrábban. Radovics Mihályt még kisebb sérülés hátráltatja a teljes értékű edzésmunka elvégzésében, ezért ő még nem indult Zágrábban a hétvégén.

"E versenyen hatalmas mezőny jött össze, hiszen az U18 as korcsoport Zágrábi versenyén 35 ország 871 versenyzője lépett tatamira. Az 50 kilogrammos súlycsoportban Kunyik Botond, aki az elmúlt négy hetet kényszerű pihenéssel töltötte, kisebb sérülés mellett az osztrák ellenfelét 36 másodperc alatt győzte le ipponnal, majd a következő körben francia ellenfele győzött vitatható bírói intések után" - idézte fel a versenyt Kunyik Zsolt, a szakosztály vezetőedzője, aki folytatta:

Moharos Zsófia a 48 kilogrammos súlycsoportban német ellenféllel találta szemben magát, akivel szemben hamar vezetést szerzett azonban első éves ifiként még mindig csak 14 évesen ezt az előnyt a kellő rutin hiányában nem tudta megtartani így mindkét versenyző a legjobb 32 közé jutott.

Ugyancsak a hétvégén Nemesvámoson, az idei első regionális versenyen voltunk a Diák C-B versenyzőinkkel, akik most kezdik a versenyzői útjukat. Valamennyien szépen szerepeltek, sokan a dobogón végeztek! Mind a nemzetközi mind a hazai versenyen nagyon jól judoztak a fiatalok és minden gratulációt megérdemelnek! Gratulálok Nekik" - zárta beszámolóját Kunyik Zsolt.

Eredmények:

Kunyik Csanád 1.

Dodek Bendegúz 2.

Kiri Attila 4.

Kiss Bence 3.

Baranyi Péter 7.

Szabó Milán 2.

Öller Milán 5.

Burbucs Kristóf 7.

Szántó Dániel 3.

Vincze Anna 1.

Pokk Norisz 1.

Szvatek Szabolcs 1.

Szvatek Szófia 3.

Kecskés Trisztán 2.

Bazsó Ábel 4.

Szántó Nóra 1.

Gratulálunk Mindenkinek!

Hajrá, Bányász!

2023_0315_judo_04.jpg
2023_0315_judo_02.jpg