A Bányász négy Együttese lépett ma pályára
Ma délelőtt az U12 és az U19 Együttesünk fogadta ellenfeleit a műfüves pályákon. Az "ifi" Csapatnak ma nem volt a legjobb napjuk, minden labda kifelé pattant, míg a vendég budaörsieknek befelé. A vége 0-4, de Schön László Csapata továbbra is maradt az első helyen, míg a vendégek a második pozícióba léptek fel öt meccsel az alapszakasz vége előtt.
A Bányász U12 Együttese magabiztosan nyerte találkozóját a Szolnoki MÁV ellen. A 4-0-s Győzelem után Megyesi László így értékelt:
"Mindkét csapatnál sok volt a hiányzó betegségek miatt, így voltak a keretben fiatalabb játékosok az U11-es csapatokból. Az egész mérkőzésen dominálni tudtunk, sok helyzetet alakítottunk ki, megérdemelten nyertünk hiszen az ellenfélnek helyzete sem akadt. A játék minősége nem volt olyan, mint az előző két összecsapás során, de ezt a sok hiányzó számlájára írom. Remélem, jövő hétre felépülnek a betegek és a teljes keretből tudok válogatni."
A délben kezdődött U13 találkozón Marticsek Gergő Csapata 1-6-os vereséget szenvedett, de ezen a meccsen a játék volt igazán fontos.
"Szomorú vagyok a mai mérkőzés miatt, az ellenfél a mi hibáinkból élt, rengeteg hiba csúszott a játékunkba, ami ráadásul nem is volt kikényszerítve. Labdabirtoklásban is hiába nőttünk az ellenfelünk fölé, sajnos komoly helyzetet nem tudtunk kidolgozni, így megérdemelten nyert a Szolnok csapata.
Dolgozunk tovább, és a hibákat próbáljuk kijavítani" - értékelt Marticsek Gergő.
A Bányász U14 leány Csapata a Gyirmót együttesét fogadta. Ezen a meccsen nagy volt a különbség, a vendégek 12-1-re nyertek. Kiss László, a Csapat edzője azt mondta:
"Ez nem a mi napunk volt, rossz előjelek fogadtak minket a mérkőzés előtt. A csapat kapusa, Horváth Nikoletta és egy mezőnyjátékosunk, Kun Petra nem tudtak részt venni a mérkőzésen betegség miatt. Így a kapus poszton nem tudtunk nem tudtuk pótolni Nikit. Megbeszéltük, hogy bátran, és kezdeményezően lépünk fel a vendég Gyirmót csapata ellen. Korán vezetést
szerzett ellenfelünk, voltak rossz döntéseink, és szerencsénk sem volt a helyzetek befejezésénél. Nagyjából ez jellemezte a mérkőzést. Tudtunk gólt is szerezni, ami örömteli. Megyünk tovább és készülünk a következő ellenfélre. A lányok mindent megtettek, büszkék vagyunk rájuk, és szeretnénk megköszönni a lányok nevében a szép számban kilátogató szurkolók, szülők buzdítását, bátorítását!
Hajrá Bányász!"
Így is kell!
Hajrá, Bányász!