Hosszú idő után újra a Tatabányai Sport Club rendezheti a súlyemelők Országos Bajnokságát. A TSC tavaly hetven esztendős szakosztálya 2022. márciusában a Masters OB-t rendezhette meg.
Most november 26-27-én, szombaton és vasárnap a felnőtt OB versenyzőit fogadhatjuk a legendás súlyemelőnkről, Földi Imréről elnevezett sportcsarnokban.
“Nagy megtiszteltetés, hogy idén ismét a Tatabányai SC rendezheti a felnőtt súlyemelő Országos Bajnokságot. Az elmúlt években többször is Tatabánya adhatott otthont a rendezvénynek. Tatabánya mindig híresen jó hangulatú és eredményes versenyeket rendezett, reméljünk most sem lesz másképp” – mondta el Visegrádi József, a súlyemelő szakosztály elnöke, aki hozzátette:
“Korábban számos kiemelkedő versenyzőnk indulhatott el a versenyeken. Éppen negyed századdal ezelőtt, 1997-ben Stark Tibor felnőtt Európa-bajnokként, Nagy Ákos junior világbajnokként szerepelhetett az OB-n.”
A TSC öt versenyzővel, 4 női és 1 férfi súlyemelővel vesz részt az eseményen. Mészáros Zsófia, Banyó Gabriella, Rádi Mariann, Harcsa Johanna Dorka és Stavarsz Ádám áll dobogóra. Többüknek van esélye a győzelemre is.
A felnőtt Országos Bajnokságon húsz súlycsoportban csaknem száz versenyző szerepel 26-27-én, azaz szombaton és vasárnap. A versenyek mindkét napon 10 órakor kezdődnek.
Szombaton a második versenyt követően, várhatóan 14:30-kor a Földi Imre Sportcsarnok előterében levő márványtáblánál a szakosztály egykori, rendkívüli sikereket elért sportolóira emlékeznek egykori sportbarátok és helyezik el a megemlékezés koszorúját. A rendezvényre a belépés díjtalan.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Hajrá Bányász!