A Monoron rendezett tornán több neves utánpótlás-együttes ellen lépett pályára csapatunk.
A hétvégén ismét a labdarúgó tehetségközpontok számára kiírt futballtornán vett részt a Bányász fiú U9-es csapata, ezúttal Monoron. Járóka Márió együttese a hazaiak mellett a Puskás Akadémia, a Paks, a Budafok és a Budakalász ellen futballozott.
Az utazás közben adódó buszprobléma miatt a csapat csak kevéssel a kezdés előtt érkezett meg, így az első két mérkőzésen sok technikai hibával játszottak a fiúk. A folytatásban azonban már jobban teljesítettek, és végül 3 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség mellett zárták a napot.
Gratulálunk a játékosoknak és edzőjüknek!









 (1920 x 1080 px).jpg)














