
TEKÉZŐ VILÁGBAJNOKUNKAT EGYKORI CSAPATTÁRSAI IS MEGLEPTÉK
1974-ben a németországi Eppelheimben és 1976-ban Bécsben is világbajnok csapat tagja lehetett Megyesiné Vari Ágnes (akkoriban “csak” Vati Ágnes), a hajdani Tatabányai Bányász tekézője. A kivételes tehetségű és munkabírású Sportolónő a bécsi vébén párosban, Kristyán Zsuzsával ezüstérmes is lehetett.
Július 3-án hetven szál gyertyát fújhat el a tortán, és ez alkalomból egykori Csapattársai, valamint a Tatabányai SC vezetése is felköszöntötte. Az ünnepelt Világbajnokot Ormos Marianna, irodavezető ajándékozta meg a jeles nap alkalmából.
Hol máshol, mint a tekepályán találkoztak a régi Nagy Csapat tagjai: Holczer Lászlóné, Hursán Zsófia, Tórh Katalin, Tompa Györgyné és Bíró Erzsébet személyesen jöttek el, hogy felköszöntsék egykor Világbajnok Csapattársukat.
Volt mosolygás, öröm és nosztalgia a tekepályán, ahol még gurítottak is párat a “Csajok”, akik között nyolcvankét éves a rangidős. “Minden találkozás nagy öröm számunkra, még akkor is, ha évemte egy-lét alkalommal minden esztendőben összejön a Csapatunk. Most egy ilyen alkalom adta a lehetőséget, hiszen hetven éves lettem, a Lányok, pedig eljöttek, hogy köszöntsenek. Köszönöm Nekik és a Tatabányai Sport Club-nak is a köszöntést és az ajándékot” – mondta Megyesiné Vati Ágnes.
Az ünnepelt – noha a kétezres évek elején felhagyott az aktív tekézéssel, a sportágtól nem szakadt el. A mai napig részt vesz a tekeversenyek lebonyolításában.
Gratulálunk és hosszú életet kívánunk Neki, a Világbajnoknak!
Hajrá, Bányász!

