Versenyzőink számos érmet szereztek
Judokáink sikeresen szerepeltek a vasárnap rendezett 26. Faragó Benjámin judo emlékversenyen. A 250 sportolót felvonultató rendezvényen megnyitó beszédet mondott Salamon Zoltán, a TSC sportszakmai vezetője és Nagy György, a regionális judo szövetség elnöke.
"A TSC judokái nagy létszámmal versenyeztek, és aki nem indult a versenyen, az pedig a lebonyolításában segített" - ismertette a történteket Kunyik Zsolt, vezetőedző, majd hozzátette:
"A szakosztály szülői gárdája is jelesre vizsgázott: a szülők a bírók és edzők részére készítettek tortát, süteményt. Nagy köszönet a judokái es támogatóknak
A versenyen elismerésben részesült a TSC judo szakosztályában versenyző két kimagasló tehetség, Kunyik Botond (ifi EB 3. Ifi VB 7.) és Radovics Mihály (ifi EB 9.)"
Eredményeink:
Első helyezettek: Kunyik Csanád, Vincze Anna, Gerecse Ruby
Második helyezettek: Szabi Milán, Dodek Bendegúz, Pokk Norisz, Fehér Patrik
Harmadik helyezettek: Szvatek Szofi, Varga Márk, Valkó Lali, Kész Medox, Baranyi Péter, Kirí Attila, Mereszíj Kelli
Ötödik helyezettek: Varga Marcell, Schmidt Ákos, Tóth Hanna
Hetedik helyezettek: Szvatek Szabi, Schmidt Zalán
Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek!
Hajrá, Bányász!
#TscJudo