tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Sikeresen szerepeltek atlétáink az Országos Diákolimpián

IMG_20240529_190306.jpg

Versenyzőink négy arany- mellett öt ezüstérmet szereztek

Sikeresen szerepeltek atlétáink az Országos Diákolimpián

Győrben rendezték meg az idei tanév diákolimpiai döntőjét, amelyen remekül szerepeltek a Tatabányai Sport Club Geotech versenyzői is. Sportolóink öt edzőnk, Kovács Eszter, Henyecz László, Gál Zoltán, Babicz Pál és Reichnach Ferenc vezetésével szerepeltek a rendezvényen, amelyen négy arany- mellett öt ezüstérmet is szereztek.

A Henyecz László csoportjában szereplők között a távolugró, Rózsahegyi Bori papírforma győzelmet aratott 620 centiméterrel, míg Merényi Fanni és Papp Andrea egyaránt a hetedik helyen végzett 100, illetve 200 méteren.

Reichnach Ferenc, vezetőedzőnk versenyzői közül Beke Dávid 800 méteren utánpótlás EB-szintet elérve nyerte meg a versenyt, de Szabó Benjámin és Árvai Róbert is a tőle várható, szép eredményeket hozta.

A Babicz Pál, utánpótlás vezetőedzőnk csoportjában versenyzők között Pfiszterer Dorina hozta a tőle megszokott első helyezéseket 100 és 200 méteren, míg a fiú 4x100 csapat ezüstérmet szerzett.

A Kovács Eszter vezette dobóatléták között az V. korcsoportban Pintér Lóránt minimális különbséggel szorult ki a gerelyhajítók döntőjéből, egyéni csúcsát megközelítve, 47,04 méteres eredménnyel lett kilencedik.

A hasonló korúsúlylökők mezőnyében nagyszerűen versenyzett Ádám Attila, egyéni legjobbját jelentősen megjavítva, 12,91-gyel szintén a kilencedik helyen zárt.

A VI. korcsoportban a gerelyes Kész Máté sérülten vállalta a szereplést, így nem tudott valós tudásának megfelelően teljesíteni.

Ugyanebben a korosztályban az élete első megmérettetésén részt vevő Kiss Kamilla, a kezdeti izgalom ellenére, nagyszerűen helyt állt, 34,78 centis legnagyobb dobásával ötödik lett a gerelyhajítók között.

A Gál Zoltán csoportjában szereplők között Nagy Fruzsina és Dénes Zalán ért oda a dobogós helyekre.

A Dömötör Balázs edzette Molnár Viktória a lány távolugrásban 590 centiméterrel a második helyen végzett.

Eredmények:

Henyecz László csoportja:

Női 100 M

7. Merényi Fanni 13.02

Női 200 M síkfutás

7. Papp Andrea 26.65

Távol

1. Rózsahegyi Bori 620 cm

2. Molnár Viktória 590 cm

Reichnach Ferenc csoport:

800 m

1. Beke Dávid 1:55,09 (U18 EB szint)

400 m

7. Beke Dávid 51,90

1500 m

4. Szabó Benjámin 4:02,31

9. Árvai Róbert

3000 m

4. Szabó Benjámin 8:35,77

7. Árvai Róbert 9:02,79

1500 m

6. Beleznai Lara 5:00,98

10. Beleznai Lara 11:15

Kovács Eszter csoportja:

Gerelyhajítás

9. Pintér Lóránt 47,04

Súlylökés

9. Ádám Attila 12,91

Gerelyhajítás

5. Kész Máté 34,78

Babicz Pál csoportja:

IV kcs. 4x100 fiú

2. hely Balogh Kevin, Balogh Márkó, Török Barna, Dénes Zalán.

III. kcs. 4x100 fiú

5. Hely Takács Artúr, Háder Zsombor, Angyal Kristóf, Bán Noel

V. kcs. 100 m

1. hely Pfiszterer Dorina

V. Kcs 200 m

1. hely Pfiszterer Dorina

Gál Zoltán csoportja:

4.kcs

Nagy Fruzsina magasugrás 164.cm 2.hely

Nagy Fruzsina többpróba 899 pont 2.hely

4.kcs

Dénes Zalán 4x100m váltó 2.hely

5.kcs Kupi Bendegúz 110m gát 15.62 6.hely

5.kcs Máger Botond súlylökés 14.07 7.hely

Gratulálunk versenyzőinknek és edzőinknek!

Hajrá, Bányász!

#TscAtlétika

FB_IMG_1717002138828.jpg
FB_IMG_1717002164269.jpg