Az alapítás éve: 1951.
Az 1960-as római olimpia óta, amikor Földi Imre megszerezte a tatabányai sportnak az első olimpiai pontot, a nemzetek e nagy világversenyén (kivéve a bojkottált Los Angeles-it), egyetlenegy sem volt, melyen tatabányai súlyemelő ne vett volna részt. Egyetlen magyar klub sem büszkélkedhet ilyesmivel. Ezért talán jogosan mondjuk: ha e könyvön belül még egy könyvet kellene írni, az a súlyemelők krónikája lenne. Így viszont meg kell elégednünk azzal, hogy „dióhéjba” szorítjuk a történéseket.
Tehát külön könyvet is elbírna a sportág, pedig megalakulása nem is nyúlik olyan messzi múltba. A TSC-nek már tizennégy szakosztálya volt, amikor Soós Mihály birkózóedző kezdeményezte 1951-ben, hogy a bányászklub alakítsa meg az egész országban hirtelen fejlődésnek induló sportág tatabányai „szekcióját”. Ő lett az edző, és mint versenyző is ő érte el az első eredményt, egy megyei bajnokságot. Beszálltak mellé fiatalok és erejüket a súlyzókkal próbáló új felnőttek: Pánti Sándor, Csiszár Ferenc, Újvári János, Konrát Sándor, Prech József, Balogh Gyula, dr. Harczos Gyula.
Az edzői szerepet ekkor Gere Sándor, a bányavállalat egyik szakigazgatója vette át; az ő keze alatt már nagyreményű fiatalok próbálgatták a fogásnemeket: Huszka Mihály, Nemes Ferenc, Pajlovics Ferenc és a rövidebb ideig Pécsett próbálkozó, onnan visszatért Földi Imre. Utóbbi 1957-ben kétszer megjavította a kétkaros nyomás országos rekordját, Huszka pedig mind a három fogásnemben csúcsot döntött. Ez már Détár László edző keze alatt történt, mivel Gere ötvenhatban az USA-ba emigrált, ott is él, érdeklődéssel figyelve a tatabányai súlyemelést.
Détár edző a 22 éves Földiben felismerte a jövő nagy súlyemelőjét, igyekezett minden fogásnemben jobban kidolgozni a technikáját. Tanítványa 1959-ben a varsói világbajnokságon bronzérmes, 1960 elején a milánói Eb-n már ezüstérmes lett, és biztos tagja volt az olimpiai küldöttségnek. Rómában, ahol súlycsoportjában különösen erős volt a mezony, és Földi számára még szokatlan a „bírói segédletekkel” folyó küzdelem, szakítógyakorlata gyengén sikerült, de aztán a lökésben elért 130 kilós új magyar csúccsal megszerezte a hatodik helyet. Vagyis a bányászklub történetében az első olimpiai pontot.
Sikerének hatására ismét több tehetséges fiatal vállalta a súlyemelés megpróbáltatásait: Hanzlik János, Vörös János, Sonkoly Mihály, Rebenák Rudolf, Németh László. Az igazán nagy fordulat akkor történt, amikor Veres Győző, a Rómában bronzérmet nyert, majd az utána következő nemzetközi versenyeken sorra világrekordot javító csepeli súlyemelő Tatabányára szegődött. Kétségtelen, hőgy Veres a magyar súlyemelés egyik óriása volt, bár bonyolult személyiség. Karizmatikus, határozott fellépésű, társaira rendkívüli módon ható, ahogy ők hívták: a „kapitány”.
Egyénisége a bányavállalat igazgatójára, Gál Istvánra is hatott, aki a tröszti klub épületében a súlyemelők részére egy külön helyiséget rendeztetett be, ami az akkor még elég nehézkes élelmezésben is nagy előnyöket jelentett. Igaz, ebben benne volt az is, hogy Veres a magyar szövetség vezetőit nem nagyon méltányolta, külön utakat keresett, kísérletezéssel, másutt még nem alkalmazott edzésmódszerekkel. A tokiói olimpiát megeloző idoszakban a kis csoport (Veres, a vele érkezett Nemessányi Árpád, a visszatért Huszka, Földi és a nehézsúlyú Ecser Károly) egymás után javította meg az országos csúcsokat, és nyerte a felkészülési versenyeket.
Mindenesetre a TBSC és az OBSK együtt a sportág honi fellegvárává emelte Komárom megyét, s ehhez kezdett felnoni Tatán egy fiatal gárda. A magyar csb-nek rangja lett, egyre több klub tudott már kiállítani teljes gárdát, ami nagy reményeket támasztott a következő olimpiák előtt. A súlyemelés tekintélye a magyar sportvezetésben minden eddigit felülmúlt. A kiemelkedő nevelőklubok között erőteljes rivalizálás folyt, nem mindig személyi él nélkül.
Détár edző a 22 éves Földiben felismerte a jövő nagy súlyemelőjét, igyekezett minden fogásnemben jobban kidolgozni a technikáját. Tanítványa 1959-ben a varsói világbajnokságon bronzérmes, 1960 elején a milánói Eb-n már ezüstérmes lett, és biztos tagja volt az olimpiai küldöttségnek. Rómában, ahol súlycsoportjában különösen erős volt a mezony, és Földi számára még szokatlan a „bírói segédletekkel” folyó küzdelem, szakítógyakorlata gyengén sikerült, de aztán a lökésben elért 130 kilós új magyar csúccsal megszerezte a hatodik helyet. Vagyis a bányászklub történetében az első olimpiai pontot.
Sikerének hatására ismét több tehetséges fiatal vállalta a súlyemelés megpróbáltatásait: Hanzlik János, Vörös János, Sonkoly Mihály, Rebenák Rudolf, Németh László. Az igazán nagy fordulat akkor történt, amikor Veres Győző, a Rómában bronzérmet nyert, majd az utána következő nemzetközi versenyeken sorra világrekordot javító csepeli súlyemelő Tatabányára szegődött. Kétségtelen, hőgy Veres a magyar súlyemelés egyik óriása volt, bár bonyolult személyiség. Karizmatikus, határozott fellépésű, társaira rendkívüli módon ható, ahogy ők hívták: a „kapitány”.
Egyénisége a bányavállalat igazgatójára, Gál Istvánra is hatott, aki a tröszti klub épületében a súlyemelők részére egy külön helyiséget rendeztetett be, ami az akkor még elég nehézkes élelmezésben is nagy előnyöket jelentett. Igaz, ebben benne volt az is, hogy Veres a magyar szövetség vezetőit nem nagyon méltányolta, külön utakat keresett, kísérletezéssel, másutt még nem alkalmazott edzésmódszerekkel. A tokiói olimpiát megeloző idoszakban a kis csoport (Veres, a vele érkezett Nemessányi Árpád, a visszatért Huszka, Földi és a nehézsúlyú Ecser Károly) egymás után javította meg az országos csúcsokat, és nyerte a felkészülési versenyeket.
Mindenesetre a TBSC és az OBSK együtt a sportág honi fellegvárává emelte Komárom megyét, s ehhez kezdett felnoni Tatán egy fiatal gárda. A magyar csb-nek rangja lett, egyre több klub tudott már kiállítani teljes gárdát, ami nagy reményeket támasztott a következő olimpiák előtt. A súlyemelés tekintélye a magyar sportvezetésben minden eddigit felülmúlt. A kiemelkedő nevelőklubok között erőteljes rivalizálás folyt, nem mindig személyi él nélkül.
Ezen a helyzeten a mexikói olimpia sem változtatott, bár ott is a Veres-vonal igazolódott jobban. Földi elkezdte párharcát Nassirival, és csak minimális testsúlykülönbség (mindössze 30 deka) döntött az iráni javára, a tatabányai rekorder tehát ezüstérmes lett. A már idősödo Veres a negyedik helyen végzett, Nemessányi Árpád a hatodikon. Az olimpiai pontok szerzésében a TBSC súlyemelőgárdája megelőzte valamennyi riválisát.
A többnapos esemény nemzetközi sikerén felbuzdulva, Pannónia-kupa néven, 1973-ban és 1980-ban a TBSC újrázott. A kiválóan megrendezett, a magyar sportélet érdeklődésének középpontjába kerülő két tornára felvonult a világ élvonala. Az európai izomkolosszusokon kívül a közönség kubai, egyiptomi, japán rekordereknek tapsolhatott. Azokra a napokra a nemzetközi szövetség is Tatabányára tette át a székhelyét. A világ minden táján publikált, a tévében naponta közvetített viadalnak csak egyetlen bibije volt: a verseny nyáron folyt, és a sportcsarnoknak nem volt légkondicionáló berendezése. Így a kánikula külön erőpróbát jelentett a résztvevőknek. Ezen a tatabányai tűzoltók igyekeztek segíteni; vízsugarakkal locsolták folyamatosan a csarnok tetőzetét.
A tehetségek felkutatásában a bányászklub már a hetvenes évek végén úgynevezett „kihelyezett” szakosztályokat hozott létre a környező falvakban. Ezek közül igazán életképes csak a tarjáni volt, ahol Papp László munkássága nyomán aztán több ifjú került át a központi csoportba. Közöttük volt Stark Tibor, az olimpiai hagyományok késobbi folytatója. Amikor a bánya válságba került és az anyagi források elapadtak, a tarjáni „különítmény” is elsorvadt.
A nyolcvanas évek második felében a súlyemelo-szakosztály egyre jobban megérezte a gazdasági bázis, a szénbányászat fokozatos talonba helyezését, anyagi nehézségeit. Az oly biztos háttér, mely évtizedekkel előbb felismerte a világ élvonalához tartozó csapat, több egyéni kiválóság reklámhordozó erejét, elkezdett visszakozni. Még támogatta a szakosztály működését, de már csak mértékkel, új szponzorok pedig nem voltak a láthatáron.
Érdekes a szakosztály viszonya a női súlyemeléssel, mely egyre nagyobb teret hódít, látványosságban pedig már azonos értékűvé vált a férfiak küzdelmével. Nos, a női ág kezdetben idegenül érintette a klub és a szakosztály akkori bányász hangsúlyú vezetoségét, nem javallották a felkarolását. Földi Imre lánya, Csilla ezért volt kénytelen más klubhoz szegődni, hogy ott apja irányításával egy sereg trófeát gyűjtsön. Stark And-rásék a lebeszélés ellenére titokban elkezdtek lányok felkészítésével is foglalkozni. És már a következő junior vb-n helyezésig jutottak, majd a serdülők világbajnokságán Nagy Szilvia aranyérmet vehetett át. Egy nemzetközi eseményt is vállaltak, a serdülő Európa-bajnokság megrendezését, mely meglepően nagy érdeklődést váltott ki a közönség körében, jelezve, hogy a szakosztály munkálkodását Tatabányán változatlan szimpátia kíséri.
A jövő útja – ahogy más sportágakban is történik – valószínűleg ez lesz: látványos versenyek rendezése, ahol tehetik, már profi vagy félprofi módra, pénzdíjjal. Stark Tibor számára is szinte természetes, hogy egymás után hívják meg Világ Kupa-versenyekre a világ minden tájára. Pedig a legutóbbi olimpián, Sydneyben, ahol ismét ő képviselte a tatabányai súlyemelést, megint „csak” nyolcadik lett, ám milyen izomóriások között! Még ehhez a helyezéshez is egyéni és új országos csúcsokra volt szüksége. Akik ott felléptek, immár egy nemzetközi súlyemelőgála szereplőgárdáját képezik, és ebben ő változatlanul ott van.
1994 és 1995 után még 1996-ban és 1997-ben is a szakosztály megnyerte az utánpótlás országos csapatbajnokságot és 1997-ben Stark Tibor Európa-bajnok, Nagy Ákos pedig junior világbajnoki címet szerzett.
Mindezek ellenére a 90-es évek közepére a Tatabányai Sport Club majdnem a felszámolás sorsára jutott. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának segítségével és egy sikeres serdülő Európa-bajnokság rendezésével helyreállt a gazdasági helyzet a TSC-nél, azon belül a Súlyemelő szakosztálynál is.
Időközben hosszú éveken keresztül kiemelkedő szakosztály-vezetői tevékenységet ellátó Ramocsa Károlytól elköszönt a szakosztály. Sajnálták, hogy befejezte ezt a tevékenységet, mert nagy hozzáértéssel és nagy szeretettel végezte munkáját. Helyére Ablonczy Dániel egykori kiváló súlyemelő, majd edző került.
Ebben az időszakban került szóba egy kihelyezett szakosztály működtetése oly formán, hogy Martonvásárról jelentkezett Kiss István, egykori kiváló kolozsvári súlyemelő, aki Martonvásáron telepedett le és felajánlotta edzői segítségét és az ottani munka szervezését.
Ez az együttműködés a két település között azóta is példaértékű és jól működik.
2004-ben Nagy Szilvia a Kijevben megrendezett Európa-bajnokságon jól szerepelt. Sajnos ez az eredmény nem volt elég az Olimpiai kiküldetéshez.
2007-ben a szakosztály volt sportolója Földi Imre a számos nemzetközi és hazai kitüntetések megkoronázásaként megkapta a Nemzet Sportolója kitüntető címet.
A kitüntetés átvétele után Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése döntött arról, hogy a Tatabányán felújításra kerülő Városi Sportcsarnok e kiváló sportemberről kerüljön elnevezésre.
2009-ben befejeződött a teljes rekonstrukció és ünnepélyes keretek között vette fel Földi Imre nevét. Ezen az eseményen olyan kiválóságok vettek részt, minta Nemzet Sportolói, a teljes magyar állami és társadalmi szervek vezetői, kiváló olimpiai-, világ- és Európa-bajnok sportolók és az egyesület egykori sporttársai és a szakosztály tagjai.
A sportcsarnok teljesen megtelt, óriási érdeklődés volt a rendezvény iránt, amely jelezte, hogy Földi Imrét nemcsak Tatabányán és Magyarországon hanem a világ minden részén nagy tisztelet övezi.