Az alapítás éve: 1939.
A harmincas években Pestről „settenkedett” az ökölvívás a szénvidékre. A fővárosban dolgozók már kipróbálták, kesztyűt is hoztak haza, barátaikkal püfölték egymást. A levente „harcra nevelés” felkarolta, eszközt kaptak hozzá az otthonok Alsógallán, Felsőgallán, a bányatelepen. Egy kisebb csoport már eljárt viaskodni a Wogl (utóbb Szayer) vendéglő emeletén levő – volt mozi helyett berendezett – sportterembe, ahol a birkózók edzettek. (Tehát a TSC „felségterületén”.)
Szervezett formát először mégis Felsőgallán öltött, ahol a fővárosban inaskodó Gallovich József tanítgatta társait. Ő évekig az UTE-ban és a BTK-ban bunyózott. Amikor 1939-ben egy csapatra való jó mozgású fiú összejött, meghívták a Budapesti Lapterjesztők gárdáját. A községháza udvarán rendezett találkozón meglepetésre a fővárosiak mindössze egy ponttal nyertek, és többek között Zámbó legyőzte a válogatott Baron I-et, Stein pedig Trummelt. Ez még inkább meghozta a harci kedvet. A találkozó talán még fontosabb következménye, hogy a pesti csapatban szereplő Takács Györgyöt a helyiek megkérték, költözzön Tatabányára, vállalja el az edzőséget. Ő itt egy ideig birkózott is, de aztán szívvel-lélekkel átvette az ökölvívók irányítását, és csaknem másfél évtizeden át szinte csodát művelt az új sportággal. (Még utána is segítette őket tanácsaival.) Jó társa volt a szervezésben Várszegi (Weisz) Gyula, aki szintén ismert versenyző volt előtte a fővárosban.
Mindenekelőtt a TSC égisze alatt összevonták a bányatelep különböző helyein már úgy ahogy működő ökölvívócsoportokat. A felépült ótelepi leventeotthon ifjú bunyósai például a volt sportpályán, a Gödörben a focimeccsek szünetében tartottak bemutatókat, és a köréjük gyűlt nagy publikum élvezettel figyelte a két Vasút utcai fiú, Dudás Elemér és Szarka Károly párbaját.
Gallovichék a Teleki téri piacról elegendő olcsó kesztyűt, homokzsákot, egyéb felszerelést vásároltak, a szinte tolongó ifjaknak (olykor ötvenen-hatvanan is összegyűltek) volt mivel edzeniük. Nemsokára már több csapatot is ki lehetett állítani. Kovács, Tárnok, Stein, Gál, Fazekas, Gallovich János (József öccse), a Keresztesi testvérek, Tálas, Tóth, a két Skoflek, Zámbó, Víg: ők voltak a mag. Hozzájuk jöttek, az újak: Babotán, Kerényi, Bedus, Salamon, Gerstmár, Csordás, Dudás, Szarka.
Az ökölvívást nyomban a szívébe záró bányász ifjúság egyszerre olyan kedvenceket láthatott, mint a súlyos öklű Keresztesi, a végig veszedelmesen rohamozó Zámbó, a fifikás Skoflek I. Már vendégcsapatokat fogadtak, és maguk is eljártak területi, országos versenyekre. Persze csak addig, amíg a háború engedte. Mert többüknek be kellett vonulni; Takácsnak is, de őt a bánhidai erőműt védő üteg parancsnoka rendszeresen elengedte edzést tartani. Ezáltal szinte átmentődött a szakosztály a szebb időkre. Amit néhány éve elkezdtek, egyszerre beérett: negyvenötben szinte üstökösként emelkedett a tatabányai bunyósok hírneve.
Ezekben az években Kerényi Antal háromszoros magyar bajnok, többszörös válogatott, Salamon Hugó kétszeres bajnok, válogatottként a főiskolai vb helyezettje, Dudás Elemér és Szarka Károly többszörös Budapest- és vidékbajnok, a lengyelek ellen válogatott; utóbbi a nagy rangú főiskolai világbajnokságon ezüstérmes. És ne feledjük: ekkor ilyen nevek reprezentálták a magyar élmezőnyt: Papp László, Torma II., Csík, Farkas „Lusta”, a Bene testvérek, Sipőcz, Csiszár, Török, Kellner, Szilvási. Ám a tatabányaiak megjelenésekor, ha nem is mind, de a legtöbbjük elkomorult.
Ötvennégyben „súlyosbodott” a csapat, mivel Törökszentmiklósról Tatabányára igazolt Kiss György. A több mint százkilós izomkolosszus testi erejét legendák övezték. Idejöttekor még „csiszolatlan” volt, de Takács György keze alatt abban az évben már o nyerte a magyar bajnokságot. Utána öt éven át legtöbbször a válogatottban Kiss képviselte a nehézsúlyban a színeinket. A foiskolai vb-n bronzérmes lett. A régi nagyok közül idoközben többen abbahagyták, ám jöttek fel az új fiatalok, Határközi, Gyuranecz, Faragó, Nagy Károly. Bukó ifjúsági, majd felnott bajnokságot nyert. A szövetség közben újra bevezette a csb-t, Takácsnak nem voltak összeállítási gondjai. Kecskés, Szarka, Börgöndi, Bukó, Kovács F., Herédi, Határközi, Kun II., Határvölgyi, Mincsik, Molnár Z., Brunner I., Kiss Gy. – és mögöttük szólításra váró ifjúsági gárda: Pálfalvi, Gonda, Czifrik, Fekete, Majercsik, Töltési, Vincze, Brunner II., Delbó, Méri. A felsogallai kultúrház a meccseken dugig telt szurkolókkal, de a Népházban is folyt már a mérkozés, amikor még mindig hallani lehetett, hogyan folyik kint közelharc a jegyekért.
De amíg sportoltak, a szorítók világa volt számukra minden. Nagyszerű, emlékezetes, néha szinte félelmetes csatákat vívtak. Egy Újpest elleni találkozó döntetlenre állt, amikor a Csiszár – Edőcs párharc következett. A pöröly öklű tatabányainak egyik legjobb barátja volt a sokszoros válogatott újpesti nagyfiú. Ám amit a szorítóban műveltek egymással, már-már egy horrorfilmhez hasonlított. Három meneten át, szünet nélkül püfölték egymást, csorgott róluk a vér. Végül Csiszár nyert.
A máig nosztalgikusan emlegetett „Csiszár-korszak” 1976-tól mindössze négy évig tartott. Munkáját nagy érdeklodés kísérte, tudását a klub elismerte, kölcsönös problémák miatt mégis megváltak tole. Jóllehet a keze alatt – vagy általa indítva késobb – egész sor sikert értek el a tatabányai ökölvívók. Junior válogatott lett Kalló és Richter, Rózsa többszörös válogatott, Európa-bajnoki bronzérmes. Márton indult a junior Eb-n. Dezamits és Kuzma kétszeres magyar bajnok volt. És hát Somodi, aki eloször ezüstérmet nyert az Eb-n, majd aranyat.
Különös volt Csiszár menesztése. Egy, a Szovjetunióból érkezett, némi ökölvívó múltú testnevelot vett maga mellé, Szlava Zachirovot, akirol ugyan hamar kiderült, hogy „messzirol jött ember”. A laikus klubvezetés a „szovjet módszert” hangoztatva mégis kiadta Csiszár munkakönyvét, Zachirov lett a vezetoedzo. A Mester (így hívták tanítványai Csiszárt) ezután átment Szonybe, a Komáromi Olajmunkáshoz, ahonnan a teljesen kezdo gárdából néhány év múlva Szabó Ferenc, Horváth Tibor, Straubinger József, Hamza Tibor, Szíjj Attila már a Bányászt erosítette.
Tausch László szakosztályvezető, aki különösen nagy gonddal és buzgalommal irányította a társaságot, 1989-ben megrendezte a tatabányai ökölvívás 50. évfordulójának ünnepét. Ez alkalommal egy kis könyv is megjelent, méltatva a fél évszázadot; bankett szintén volt, ahova meghívták a régi „nagyokat” és a szövetség vezetőit. Bányász-bajnokság néven nemzetközi versenyt is rendeztek a sportcsarnokban. A többnapos eseményen német, cseh és lengyel ökölvívók is indultak.
Ám mintha a szebb idők zárását jelentette volna az ünneplés. A csapat hiába lett első az NB II-ben, anyagi okok miatt nem indulhatott az élvonalban. Tauschék lemondtak, a szakosztály elnöke Flórián Béla, a vezetője Richter Tibor lett. Mindketten profi nemzetközi bírók, Flórián az EBU-nál, Richter az IBF-nél sok honi és külföldi mérkőzésen való szerepléssel. Az utóbbi években addig a Bányász versenyzői a Komép-pályán lévő épületben edzettek, egy jól felszerelt teremben, ám onnan el kellett jönniük. A TBSC sporttelepén, az atlétikai futófolyosó kondicionáló termében kaptak egy üres helyiséget, amit Rózsa Andrásnak és edzőtársának, Richter Tibornak (aki egyúttal tehát szakosztályvezető is) kellett átalakítani, berendezni.
De teljes volt az átalakulás minden tekintetben. Elbúcsúztak utolsó „hivatásos” bunyósuktól is (aki addig ezért fizetést kapott), a csapatból csak az maradt, aki munkája mellett vállalta a rendszeres edzést. A legtöbben állást kerestek, és abbahagyták a sportolást, volt, aki máshova szegődött. Rózsáék fő feladata a nevelés maradt. Elkezdve egész fiatalokkal és azzal a reménnyel, hogy ha igazán tehetségesek, szorgalmasak, kitartóak, akkor felnőve is ökölvívók maradnak, napi munkájuk vagy a felsőbb iskola mellett vállalva a felkészülést, versenyzést.
Hát hiszen valaha is így volt, ám azóta a világ nagyot változott, az egzisztencia, a gazdasági gyarapodás minden fiatal életcélja. Így a szó igazi értelmében ismét amatőr lett a tatabányai ökölvívás. Létezik ugyan hazánkban is profizmus, az erre vállalkozók kijuthatnak a nemzetközi porondra, ahol már nagy összegek foroghatnak kockán, de ez csak erre szakosodott külföldi menedzserek, klubok révén lehetséges. Honunkban még csak kísérleti stádiumban van az egész, nem ad anyagi sta-bilitást. A bunyó iránti kedv mégis nagyon él a tatabányai fiatalokban, Rózsáéknak bőven van munkájuk. 1994-től 230 ifjú állt náluk szorítóba (a kesztyűt ennek többszöröse próbálta ki, de aztán búcsúzott is), közülük mindig volt olyan tehetség, aki megérdemelte és meghálálta a ráfordított munkát. Vagyis reményteljes, ígéretes ökölvívóvá vált, azon kívül, hogy önmagának is örömet és rengeteg élményt szerzett e kemény sportágban.
A múlt évtized kiemelkedő Bányász-versenyzője Varga Miklós, akit még utánpótlásedző korában fedezett fel Rózsa András. A jó kötésű fiú többszörös magyar bajnok, a válogatón csak egyetlen ponttal maradt le az olimpiáról. Már 1992-ben, a skóciai junior Eb-n feltűnt. Liverpoolban kétszer is szerepelt, ott a legtechnikásabb versenyzőnek választották; Koppenhágában egy nemzetközi tornán Erdei Zsolttal csak ők ketten nyertek a magyarok közül. Járt felnőtt Eb-n, vb-n – mégsem volt szerencsés ökölvívó, sérülése többször megakadályozta abban, hogy többre jusson. Sikerrel szerepelt a német bajnokságban. Jelenleg ő is a munka mellett sportol.
A pénztelen „új hullámban” mindig tűnnek fel ígéretes tehetségek. Csokor Zoltán négyszer volt korosztályos magyar bajnok, elnyerte a minisztérium „Jó tanuló, jó sportoló” díját. Most főiskolás. Horváth János, Tulkán Attila, Balogh Gábor szintén korosztályos bajnok és válogatott. Udvari Attila a felnőtt bajnokságban, félnehézsúlyban nyert ezüstérmet. Gari János és Karsai Levente kadet válogatott; utóbbinak a testvére, Ferenc, junior válogatott kerettag.
A Regionális Csapat-bajnokság 2001/2002. év küzdelmeiben III. helyezést értek el a TSC ökölvívó csapatának tagjai.
2005. évtől kezdődően regionális utánpótlás központ lett a tatabányai ökölvívó-terem, ahol minden évben az utánpótláskorú fiatalok részére „Ring Party” és „Mikulás Kupa” elnevezéssel versenyeket szerveznek Rózsa András irányításával, ahol már a legifjabbak is kipróbálhatják magukat és verseny-körülmények között mutatkozhatnak be a szorítóban.