Ismét győzelem!

NŐI-KÉZILABDA

A tavaszi szezonban eddig minden mérkőzését megnyerte a TSC felnőtt és junior női-kézilabda csapata.

A hétvégén a Kinizsi TK vendégeként a csömöri sportcsarnokban léptek pályára a lányok.

Az őszi mérkőzésre visszagondolva ki-ki mérkőzésre számított a szakvezetés, a csapat viszont bizonyította, hogy kitartásban és fegyelmezettségben is élen jár és a mérkőzést mindvégig uralva 8 gólos győzelmet aratott.

A végeredmény: Kinizsi TK  - Tatabányai SC 29:37

Címkék

TSC-Geotech nyílt, fedettpályás magasugróverseny

A TSC-Geotech Atlétikai szakosztálya hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az új ugrócsarnokban az első magasugróversenyét.

Az időpont elsősorban az országos elithez tartozó magasugrók edzői javaslatára került kiválasztásra. Sajnos ennek ellenére sem volt ideális, mert a legjobb magasugrók kisebb sérüléssel bajlódva a fedettpályás EB előtt nem kockáztatták meg a komolyabb sérülés lehetőségét, így ezért, valamint a külföldi versenyzők visszalépései miatt kisebb létszámú versenyzővel került megrendezésre a verseny.

Győzelemmel rajtoltak a női kézilabdázók

A Solymári SC otthonában játszotta a TSC felnőtt és junior női kézilabda csapata a tavaszi szezon első mérkőzését.

Először a juniorok léptek pályára, akik jól összpontosítva, nagyarányú győzelmet arattak és a mérkőzés befejezésekor 19:30 állást mutatott az eredményjelző.

A 1400 órakor kezdődő felnőtt mérkőzés előtti taktikai megbeszélés utolsó mondata a következőképpen hangzott: GYŐZNI JÖTTÜNK! Ebben a szellemben játszottak a lányok mindvégig és egymást jól kiegészítve a mérkőzés minden pillanatában uralták a játékot. A végelszámolásnál 2 gólos győzelemmel (26:28) zárt a csapat és megtartotta előkelő harmadik helyezését a tabellán.

Gratulálunk mindkét együttesnek!

A legjobb 10 között a TSC ökölvívó szakosztálya

A Tatabánya Sport Club Ökölvívó Szakosztálya a 2016. évi eredményei alapján a 73 ökölvívó szakosztály közül az országos ranglista előkelő 9. helyén végezte. Ezzel az eredménnyel 3 éven belül második alkalommal sikerült megismételnie a szakosztálynak ezt a bravúrt. Korábban a 2013. évi eredményei alapján sikerült a TSC öklözőinek szintén a 9. helyet elfoglalni az országos rangsorban.  A 2016-os eredményeknek köszönhetően a TSC csapata nemcsak Komárom-Esztergom megye, hanem a Közép-dunántúli Régió legjobb ökölvívó szakosztálya is lett.

Címkék

Rió után - A tatamiról jelentjük

A "Rió után" programsorozat nyitórendezvényére került sor A Vértes Agorája nagytermében, amely a kiváló sportemberek hívószavára zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel.

Az első állomás jelmondata azonnal elárulta, hogy a megyeszékhely olimpiai bronzérmese, Csernoviczki Éva és az egykoron tatabányaiként olimpiai ezüstérmet szerző Ungvári Miklós lesz a vendég, hozzájuk csatlakozott Éva edző édesapja Csernoviczki Csaba.

Címkék

2016. október 17. Birkózás - Veterán kötöttfogású világbajnokság Finnország, Seinajoki

Az elmúlt héten rendezték meg a veterán korú birkózók világbajnokságát a finnországi Seinajokiban. Turák Pál a Tatabányai Sport Club utánpótlás edzője és veterán birkózója a magyar válogatott tagjaként lépett szőnyegre Finnországban a C 130 kg súlycsoportban. Pali nagyszerű birkózással súlycsoportja 3. helyén végzett és az ezüstérmet vezető pozícióban 7 másodperccel a vége előtt engedte ki a kezéből.