Óriási siker az országos döntőben - bronzérmesek a tatabányai lányok

2017. június 2-3-4. Tököl-Szigetszentmiklós

Több, mint 260 csapat nevezett a leány kézilabdázók 2016/17. évi  országos gyermekbajnokság U-11  kategóriájában, amelynek már ősszel megkezdődtek a megyei küzdelmei, ahol a TSC-Dózsa csapata veretlenül az első helyen végzett.

Következtek a régiós mérkőzések, ahol a az NB I-es Székesfehérvár csapatát maga mögé utasítva szintén első helyen végeztek a tatabányai lányok.

Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

Tatabánya, 2017. június 3. (szombat)

Június 3-án, szombaton 9:30 órai kezdettel immár negyedik alkalommal került megrendezésre Tatabányán az Erőműi lakótelepen a Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny, melyen öt ország (horvát, szlovák, osztrák, francia, magyar) versenyzői álltak rajthoz, akik közül 3 férfi és 3 női versenyző a Riói Olimpiai Játékok résztvevője volt.

A férfi mezőnyben két tatabányai fiatal szerepelt: Bagdány Tomasz és Burger Donát.

2 tatabányai érem a 67. Nemzetközi Bornemissza emlékversenyről

2017. május 24-27. között Egerben került megrendezésre a 67. Nemzetközi Bornemisza Gergely és Dobó Katica Emlékverseny. A Tatabányai S.C. színeit 5 versenyző képviselte. A verseny a fiúk estében ifjúsági és junior korcsoportban, míg a lányok esetében serdülő, junior, ifjúsági és felnőtt korcsoportban kerültek megrendezésre. A nemzetközi szintű versenyen 9 ország vett részt, így Magyarországról is csak a képzettebb versenyzők mérettették meg magukat, így ennek köszönhetően 218 versenyző mérlegelt.

Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

Június 3-án, szombaton 930 órai kezdettel negyedik alkalommal kerül megrendezésre Tatabányán az Erőműi lakótelepen a Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny, amelyen öt ország (Horvátország, Szlovákia, Ausztria, Franciaország és Magyarország) versenyzői állnak rajthoz, akik közül 3 férfi és 3 női versenyző a Riói Olimpiai Játékok résztvevője volt.

A férfi mezőnyben két tatabányai fiatal szerepel: Bagdány Tomasz és Burger Donát, akiktől jó eredményt vár a szakosztály.

Két érem a 2017. évi id. Süllős Gyula emlékversenyről

2017. május 5. és 7. között Budapesten, a Gedó György Sportcsarnokban került megrendezésre a régiós csapatbajnoki ökölvívóverseny serdülő korcsoportban. A Közép-dunántúli régió csapatát a Tatabányai Sport Club versenyzői közül két fő erősítette. Tihany Tamás 38,5 kg-os súlycsoportban két mérkőzést vívott, az egyiket a diákolimpiai bajnok Váry Tamás ellen, ahol egy szoros mérkőzést követően az ellenfél  kezét emelték a magasba. Így a TSC versenyzője bronzérmet vehetett át a dobogón.