Három tatabányai érem az U21 Ökölvívó Magyar Kupáról

u21

2016-ban másodszor rendezik meg a fiatal felnőtt ökölvívók számára a kupát. Az év folyamán több városban és több forduló során mérték össze a versenyzők tudásukat, majd a - fordulók eredményei alapján -  döntőbe jutottak mérkőznek meg a magyar kupa bajnoki címéért.

A Tatabányai Sport Club részéről három sportoló vett részt a küzdelmekben, s mindhárman a döntőbe jutottak.
Szabó Bence 49 kg-os súlycsoportban, Virbán Gábor Madárfészek Akadémia versenyzőjével lépett a kötelek közé, ahol a magyar bajnok és  EB bronz érmes tudása dominált a mérkőzésen, így Bence ezüstérmet vehetett át az eredményhirdetésnél.

Czifrik János 52-kg-ban elődöntőben a Tonté Jenő Varjú boxos ellenfelét egyhangú pontozással, technikás ökölvívással legyőzte. A döntőben Virbán Martin Madárfészek Akadémiás versenyző várta, aki szintén válogatott szintű ökölvívó. A két korábbi magyar bajnok látványos mérkőzést vívott a közönség nagy örömére, azonban végül Virbán Martin kezét emelték a magasan a mérkőzés végén, így az előző évhez hasonlóan János ismét ezüstérmet lett.

A Földi Imre Sportösztöndíjas Tar Sándor, aki az év elején már két olimpiai kvalifikációs tornán is részt vett, az 56-kg-os súlycsoportban, mint korábbi magyar bajnok, esélyesként indult a versenyen. A döntőben az EB bronzérmes miskolci  Csóka Nándorral kellett volna megküzdenie, azonban az elődöntőben a keze megsérült, így nem vállalta Sándorral szemben a döntőt. Ezek alapján Tar Sándort illette a bajnoki trófea.

Az edzők Rózsa András és Kardos József elégedettek a versenyzőik teljesítményével és bíznak benne, hogy legalább ezt a szintet sikerül megőrizni a decemberben megrendezésre kerülő elit magyar bajnokságon is, ami országos szinten az év legfontosabb versenye.

A versenyen a szabályokat felügyelte Tatabányáról Babai Sándor Nemzetközi AIBA bíró.