Óriási siker az országos döntőben - bronzérmesek a tatabányai lányok

Női kézilabda - U 11

2017. június 2-3-4. Tököl-Szigetszentmiklós

Több, mint 260 csapat nevezett a leány kézilabdázók 2016/17. évi  országos gyermekbajnokság U-11  kategóriájában, amelynek már ősszel megkezdődtek a megyei küzdelmei, ahol a TSC-Dózsa csapata veretlenül az első helyen végzett.

Következtek a régiós mérkőzések, ahol a az NB I-es Székesfehérvár csapatát maga mögé utasítva szintén első helyen végeztek a tatabányai lányok.

Az országos elődöntő volt a következő állomás, ahol a Ferencváros mögött második helyen végzett, s ezáltal jutott be az ország legjobb 8 csapata közé a TSC-Dózsa.

A lányok és edzőjük nagy várakozással tekintettek az országos döntő elé, amely egy három napos  versenysorozat keretében zajlott Tökölön, majd Szigetszentmiklóson.

Gyurkovics István, edző:

A csoportmérkőzéseket követően veretlenül jutottunk az elődöntőbe,ahol a döntőbe jutásért a Győri ETO válogatott ellen szenvedtünk vereséget. Sajnos itt megsérült a csapat irányítója, ez új összeállítást kívánt.  A harmadik helyért a Szeged együttesével óriási csatában egy gólos győzelemmel megszereztük a bronzérmet. A két megaklub mögött (Győri ETO KC  és FTC) a TSC NB.II.-es utánpótlása végzett a harmadik helyen, amely az elmúlt évtizedek legsikeresebb utánpótlás eredménye. Gratulálok a csapat minden tagjának!

A torna válogatottjában két tatabányai is bekerült: Jaczkó Lili és Pintér Maja.

A csapat tagjai:

align="justify"Darmó Réka, Maller Szabina, Kalmár Zoé, Pintér Maja, Jaczkó Lili, Hoffmann Lotti, Nagy Dorina, Stockbauer Luca, Pretsner Hanga, Mati Dorottya, Török Violetta, Tordai Laura, Kiss Csenge, Fodor Lili,

Eredmények:

K.Szeged SE – TSC 16:18

TSC – Tiszavasvári SE 31:19

TSC – Kozármisleny 21:17

Győri ETO KC.II. – TSC 29:17

K.Szeged SE – TSC 17:18