tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Utánpótlás futballcsapataink felemás mérleget hoztak a hétvégén

2024_0318_tsc_u15_16_17_19_csapatok_vagott.jpg

Csak a TSC U17 csapata tudott nyerni a bajnoki mérkőzéseken

Az alábbiakban összefoglaljuk a Tatabányai Sport Club felső szekciós utánpótlás labdarúgó csapatainak hétvégi mérkőzéseit. Sajnoks a hétvégén csak az U17 együttes hagyta el győztesen a pályát. Az U15-16-19 együttesek ezúttal nem szereztek pontot.

U19

Balszerencsés vereség a Bányász U19 mérkőzésén

Schön László Együttese ismét egy félidő előnyt adott ellenfelének

Három gólos hátrányból nem sikerült felállnia a Tatabányai Sport Club U19 Csapatának a szombati mérkőzésen. Schön László, Vezetőedző gárdája az első húsz percben két gólt kapott, így a vendég Újbuda FC együttese magabiztosan várhatta a második játékrészt.

Az 51. percben újabb gólt értek el a vendégek, ám ezek után magukra találtak a Bányász fiai. Előbb Mester Tamás szépített, majd több helyzet is kimaradt. Deli Dominik a 90. percben újabb gólt szerzett, de egyenlíteni már nem sikerült. 3-2-re győzött az Újbuda.

„Ugyanaz történt, mint a múlt héten. Adtunk egy félidőnyi előnyt az ellenfélnek. Annyi különbséggel, hogy ma nem futottunk, nem harcoltunk. A második félidő közepétől 0-3-nál megváltozott valami, fel is jöttünk, de sajnos egyenlíteni nem sikerült, így vereséget szenvedtünk.

Ez a sport a futás, az agresszivitás és a minden áron győzni akarás nélkül sajnos nem megy. Ebből sajnos ma nagyon keveset láttunk" - értékelt a meccs után Schön László.

Hajrá, Bányász!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27384/16/1913807.html

U17

Keservesen megszerzett győzelem a TSC U17 Csapatának mérkőzésén

Takács Gábor Együttese Szombathelyen nyert 3-2-re

A tabellán sereghajtó csapatok ellen a legnehezebb a küzdelem. A Tatabányai Sport Club U17 Csapata szombaton a szombathelyi Lurkó UFC vendége volt. Miután a házigazdák győzelem nélkül, mindössze három ponttal az utolsó helyen állnak, Csapatunk érezhette úgy, hogy ez egy "kötelező győzelem". A sportban azonban ilyen fogalom nem létezik, nem is létezhet.

Tudta ezt Takács Gábor, Vezetőedző, aki intette fiait: ez a mérkőzés ugyanolyan, mint a többi. A Srácok igyekeztek is ennek megfelelni, és a találkozó valóban igazán éles küzdelmet hozott. Annyira, hogy a vezetést a hazaiak szerezték meg rögtön az 5. percben. A hátrányt Mártonfi Matyi két perc múlva kiegyenlítette, majd a 29. percben Zombori Kornél már a vezetést is megszerezte a Bányász Csapatának.

A hazaiak a szünet előtt egyenlíteni tudtak, így a második félidőben ismét ki-ki küzdelem zajlott a pályán. Ebben a kék-fehér Srácoknak volt nagyobb erejük, így Zombori Kornél második találatával 3-2-re győzött Csapatunk.

"Ahogyan arra számítottunk, nagyon kemény mérkőzésen, kínkeservesen szereztük meg a várt győzelmet. A tabellán hátrébb álló csapatok ellen nagyon nehéz játszani mert az emberben benne van, hogy "ez akár egy könnyű győzelem is lehet". Ugyanakkor az ellenfél igenis jó csapat, amely ellen nagyon kell összpontosítani.

Ráadásul mi hamar hátrányba kerültünk, amit szerencsére gyorsan kiigazítottunk, majd a vezetést is megszereztük. A második félidő döntetlen állásról kezdődött, tehát mindenki szinte a nulláról indult. Szerencsére mi jobban koncentráltunk, és húsz perccel a vége előtt megszereztük a győztes gólt.

Annak örülök, hogy idei harmadik mérkőzésünkön harmadszor sikerült győznie Csapatomnak, és külön érdekesség, hogy mindhárom meccs 3-2-es eredménnyel ért véget. Győzelmünkkel feljöttünk a hatodik helyre, amiért gratulálok a fiúknak!" - fogalmazott Takács Gábor.

Gratulálunk a Csapatnak és Edzőjének!

Jegyzőkönyv:

https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27385/16/1913990.html

U16

Nem tudott győzni Szombathelyen a Tatabányai Sport Club U16 Csapata

A koncentráció hiányzott a fiatalok meccsén

A Király SE vendége volt vasárnap a Bányász U16 Együttese. Pintér László, Vezetőedző Csapata noha fölényben játszott, a kapu előtt hiányzott a megfelelő koncentráció. A hazaiak végül 2-0-ra győztek.

"Hiába tudtunk fölényben játszani a mérkőzés nagy részében, de a helyzeteink kimaradtak.

Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de sajnos nem koncentráltunk megfelelően a kapu előtt.

A vereség ellenére sok biztató dolgot láttam, viszont ahhoz, hogy mérkőzéseket nyerjünk, a helyzeteinket jobban ki kell használni" - értékelte a mérkőzést Pintér László.

Eredmény:

Király SE - Tatabányai SC 2-0 (0-0)

Jegyzőkönyv:

https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27386/16/1914169.html

U15

Szoros meccsen vereség a Sopron ellen

Vasárnap végig kiélezett mérkőzést játszott a Bányász U15

Az utolsó pillanatokig kiélezett meccset játszott a Tatabányai Sport Club U15 Csapata vasárnap délben az SC Sopron együttese ellen. Wéber Balázs Csapata tartalékosan is helyt állt az élmezőnyben tanyázó soproniak ellen. A mérkőzést végül 3-2-re a vendégek nyerték.

"Rossz előjelekkel készültünk a jó erőkből álló Sopron elleni mérkőzésre, mert vasárnap reggelre mindössze 11 mezőnyjátékos maradt egészséges, akik a játékot vállalni tudták.

Ennek ellenére erővel jól bírtuk a 80 percet, mert a végig kiélezett mérkőzésen 10 percet leszámítva koncentráltan, fegyelmezetten játszott a csapat, a második félidő elején azonban volt egy-két figyelmetlenség a védekezésben, amit ki is használtak a vendégek.

A szépítésünk után, a mérkőzés az utolsó percekig nyílt volt, hiányérzetem a helyzetkihasználásban van mert 3-4 alkalommal már csak a kapussal szemben álltunk, de gól ezekből nem született. Ennek ellenére, aki ma pályára lépett, minden tőle telhetőt megtett.

Ezek azok a mérkőzések amelyek eredménytől függetlenül a fejlődésünket szolgálják" - értékelte a mérkőzést Wéber Balázs, Vezetőedző.

Eredmény:

Tatabányai SC - SC Sopron 2-3 (1-1)

Jegyzőkönyv:

https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27387/16/1914353.html