tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Lesti Dia Párizsban és Belgrádban szerepel Silver atlétikai versenyeken

2024_0212_lesti_dia_parizs_01.jpg

A TSC Geotech távolugrója negyedik lett a francia fővárosban

Vasárnap délután a Párizsban rendezett Silver Atlétikai versenyen szerepelt Lesti Dia, aki hétfő este repülőgépre szállt, és meg sem áll Belgrádig. A szerb fővárosban kedden rendeznek újabb Silver versenyt, így Diának nem sok ideje jut a regenerációra.

"A párizsi versenyt előre nem kalkuláltuk, csak a belgrádit, de amikor lehetőség adódott a részvételre, nem haboztunk. Így legalább élesben láthatom, mire vagyok képes ilyenkor, az év elején. Három napon belül két rangos versenyen szerepelek, és ilyen még nem volt a pályafutásom alatt.

Párizsban az első, egyébként jó ugrásomnál nem működött a mérőberendezés, de "kaptam" egy pótló ugrást. 626 centiméterig jutottam, ám éreztem, hogy ezen a versenyen nem jól jön ki a ritmus. A 626 centi a negyedik helyhez volt elegendő.

Az sem volt kellemes, hogy Astana után Párizsban sem lehetett velem edzőm, Dömötör Balázs, így, egyedül pedig nem könnyű versenyezni. Belgrádban szerencsére már ott lesz mellettem "Döme", így könnyebb lesz a dolgom. Még akkor is, ha a két verseny között alig negyvennyolc óra és egy repülőút telik el" - mondta el a párizsi repülőtéren Lesti Dia, akinek - Edzőjével együtt - sok sikert kívánunk Belgrádban.

Hajrá, Dia!

Hajrá, Bányász!