tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Végre győzött a Tatabányai SC U16 labdarúgó csapata

2023_1113_tsc_u16_foci_01.jpg

Az U19 és az U15 vereséggel hagyta el a pályát a hétvégén

A Tatabányai Sport Club labdarúgó utánpótlásának felső szekciójában az U17 kivételével valamennyi Csapatunk pályára lépett a hétvégén. Sikert csak az U16 Együttes ért el, ám számukra igazán fontos is volt, hogy megnyerjék a komáromi találkozót. Az U15 és az U19 Együttesünk is nagy arányú vereséget szenvedett, de ezek nem tükrözték a játék képét.

Vereséget szenvedett Budaörsön a Bányász igencsak tartalékos U19 Csapata

Schön László Együttese elkerülhető gólokat kapott

5-1-es vereséget szenvedett a Tatabányai Sport Club U19 labdarúgó csapata a bajnokság 10. fordulójában, Budaörsön. Schön László, Vezetőedző Együttese már az első félidőben három gólos hátrányba került, majd a folytatásban egy kivétellel nem tudta kihasználni a helyzeteket, így a vége csakis vereség lehetett. A Csapat jelenleg nincs.jó formában, de idővel ez változni fog, reméli a szakember.

"Sajnos ezer sebből vérzünk, és ez sajnos meg is látszik a teljesítményünkön. A Budaörs az egyéni képességekben fölénk nőtt. Most még szemmel látható az egy-két év korkülönbség, és ez minőségben is megmutatkozik egy-egy meccsen.

A végeredményt kicsit túlzottnak tartom, hiszen elkerülhető gólokat kaptunk, és nekünk is meg voltak a lehetőségeink, amelyekkel nem tudtunk élni.

Sajnos nem vagyunk jó passzban. A labdarúgás nem csak a sikerekről, hanem a kudarcokról is szól, amelyeket meg kell tudni tanulni elviselni és kezelni mindenkinek, játékosnak, szülőnek és edzőnek egyaránt.

Ők továbbra is az én Csapatom, és hiszem azt, hogy ha "kiegyenesedünk", akkor sokkal jobb eredményekre leszünk képesek" - fogalmazott Schön László.

Fel a fejjel, Srácok!

Hajrá, Bányász

"Végre, győzelem!"

Komáromban tudott meccset nyerni a Bányász U16

U16 Csapatunk megyei rangadón szerepelt Komáromban, ahol meggyőző játékkal 2-0-ra diadalmaskodott. A sok helyzet mellett Mártonfi Matyi két góljával győzött hosszú idő után ismét a Csapat.

"Jó előjelekkel vártuk a mérkőzést, hiszen a felfelé játszó játékosaink mindegyike - aki egészséges - rendelkezésemre állt, mivel az U17 csapatunknak nem volt a hétvégén mérkőzése.

A meccs első nagy helyzete a hazaiak előtt adódott, de a gólvonalon menteni tudtunk. Ezt követően több nagy ziccert is kidolgoztunk, melyekből kettőt Mártonfi Matyi gólra váltott, kettő ziccer kimaradt, egy fejesnél a kapufa volt a hazaiak segítségére.

Megérdemelten vezettünk a szünetben, a második félidő pedig teljesen a mi szánk íze szerint alakult. Végre, győzelem született! Győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, gratulálok a srácok mai teljesítményéhez" - fogalmazott Mohácsi Antal, a Csapat Vezetőedzője.

Gratulálunk a Srácoknak és Edzőjüknek!

Hajrá, Bányász!

Komárom - Tatabányai SC 0-2 (0-2)

TSC: Molnár - Dugolity, Horváth, Tóth, Juhász - Bánky, May, Klébert - Adler, Mártonfi, Hartmann

Csereként pályára lépett: Aradi, Gozolits, Németh-Zwickl, Németh

Csere: Andorfer, Hadobás, Varga

Gólszerző: Mártonfi Mátyás, a 13. és a 20. percben

Jegyzőkönyv:

https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27386/10/1867318.html

Vereséggel zárt Gyirmóton a TSC U15 Csapata

Wéber Balázs, Vezetőedző Együttese dolgozik tovább

"Az eredmény miatt csalódott vagyok, azonban a különbség túlzó! Játékban sokkal jobban néztünk ki a múlt heti, győztes mérkőzéshez képest. Most legalább annyi helyzetünk volt mint a harmadik helyezett Gyirmótnak.

Ez pozitívum, azonban amíg a támadó harmadban rendre hibázunk, a befejezéseknél nem koncentrálunk megfelelően, addig nem leszünk sikeresek.

A mérkőzés első harmadában három nagy helyzetet puskáztunk el, míg a hazaiak egy 25 méteres bombagóllal szereztek vezetést, és ez sajnos egy kisebb zavart okozott a védelemben, melyet két dekoncentráltságból adódó helyezkedési hiba követett.

A második félidőben is jó területekben szerzett labdákból tudtunk gyors ellentámadásokat vezetni, de sajnos ezeket sem váltottuk gólra, míg a hazaiak a helyzetkihasználásban továbbra is sokkal-sokkal határozottabbak voltak nálunk, így megérdemelten nyerték 5-0-ra a mérkőzést!

Fejlődnünk kell a támadások tekintetében mert mezőnyben már egyenrangú a csapat az ellenfelekkel szemben. Dolgozunk tovább mert már pislákol a fény az alagút végén!" - értékelte a mérkőzést Wéber Balázs.

Fel a fejjel, Srácok!

Hajrá, Bányász!

2023_1113_tsc_u19_foci.jpg
2023_1113_tsc_u15_foci.jpg