tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

"Az egyik szemem sír, és a másik is..."

2023_0604_TEKE.jpg

Tihanyi Pétert lesújtotta a tekecsapat újabb veresége

Pazar kezdés után váratlan vereséget szenvedett a Tatabányai Sport Club férfi tekecsapata az NB II. idei utolsó fordulójában, így a bajnoki címet a vendéglátók szerezték meg. A TSC számára az osztályozós helyezés is veszélybe került, ez a mai nap meccseinek függvénye. A Mosonszentmiklóson elveszített mérkőzés után Tihanyi Péter, Csapatvezető értékelt.

"A Bajnokcsapat otthonában zártuk a szezont. Sajnos pontosan úgy, ahogy a tavaszunk zajlott.

Az első két párban úgy kezdtünk, ahogy az meg van írva a nagykönyvben: Vámos Lajos 558 fával diadalmaskodott, Tihanyi Péter a nap legjobb eredményével, 569 fát ledöntve hozta a csapat pontot: 0:2, 91 fa előny. Nem igazán gondoltuk ekkor, hogy vereséggel fogunk távozni.

Pedig az lett belőle. A másik négy párharcból már nem sikerült behúzni egyet sem. Pedig a hazai csapat már inkább ünnepelt, mint koncentráltan játszott volna, nem tudtunk élni a lehetőséggel. Illek Csaba és Mohácsi Mátyás valós tudásuktól jócskán elmaradt. Mohácsi Milán beugróként jutott szóhoz, edzéshiánya szemmel látható volt. Varga Dénes nem sokkal maradt el a pontszerzéstől.

A vereséggel minden bizonnyal elúszott az osztályozó mérkőzés esélye is. A vasárnapi mérkőzések után alakul ki, hogy hányadik helyen végez a csapat.

Kiváló ősz után, csapnivaló tavasz, röviden ennyi, ami elmondható a bajnokságunkról. A MESE csapatának szívből gratulálunk a bajnoki címhez, és nagyon sok sikeres szezont kívánunk nekik az NBI-ben!

Pihenünk egy nagyot, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő..." - írta a tekézők oldalán Tihanyi Péter, Csapatvezető.

Végeredmény:

Mosonszentmiklós SE - Tatabányai SC 6:2 (3133:3126)

Gratulálunk a Csapatnak az egész éves kiváló teljesítményhez!

Hajrá, Bányász!